Támogassa intézményünket!

Névadóról

Tisztelet a névadónak:

Korda Vince

Az intézmény névadója: Korda Vince.

1897-ben született a Túrkeve külterületéhez tartozó Pusztatópásztón. Apja Salgó Dániel birtokán volt intéző.

Az apa váratlan halála után 1906-ban a család Kecskemétre költözött. Középiskolai tanulmányait itt kezdte, majd Pesten folytatta. Tanult építészetet Móricz Zsigmond apjának építési vállalkozásánál, majd díszletfestést az Operaházban.

1916-ban került a képzőművészeti Főiskolára, ahol kapcsolatba került Fényes Adolffal, Rippol-Rónai Józseffel. Ebben az időszakban főleg grafikát készít, melyek közül mintegy százat a Nemzeti Galéria őríz.

1920-ban a család Bécsbe költözött, de Vince visszatér Magyarországra és a Nagybányai Művésztelep tagja lesz. Itt két esztendőt tölt majd Franciaországba költözik.

Munkái főleg jellegzetes karakterábrázoló portrék, hangulatos csendéletek. Itt festette meg József Attila híres portréját is.

1930-as évektől bátyja (Sire Alexander Korda – alias Korda Sándor) hatására díszlet tervezéssel foglalkozik.

1939-ben Angliába költözik és bátyja filmvállalkozásánál lett Művészeti igazgató. A díszlettervezés terén felülmúlhatatlan alkotásai születtek. A Bagdadi tolvaj című film díszlet tervezéséért OSCAR díjat kapott. Festői életpályáját a film háttérbe szorítja, pedig festményei alapján a „modern magyar festészet úttörőinek sorába tartozik.”

Kiállítása volt 1970-ben Budapesten és 1971-ben Kecskeméten és Túrkevén.

1979-ben hunyt el.